joomla 1.6

There are no translations available.

iroda_attila_01Győrben születtem, de az általános és középiskolai tanulmányaimat már Mosonmagyaróváron folytattam, így nem csak Győrhöz, de a megye másik városához, Mosonmagyaróvárhoz is erős szálak kötnek. Felsőfokú tanulmányaimat Budapesten végeztem az ELTE ÁJTK-n.
A doktori diploma átvétele után egy rövid időszakot töltöttem el a MATÁV Jogi Főosztályán Budapesten, majd a következő állomás már Győrben volt ismét. Ekkor 1990-et írtunk, még működtek a hagyományos ÜMK-k, de a rendszerváltás folytán kialakulóban volt az ügyvédség új szervezeti felépítése is. A jelölti időszakom felének elteltét követően az ÜMK-k megszűntek, és Győrben is egymás után, nagy számban kezdtek el működni egyéni ügyvédek, ügyvédi irodák. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy jelölti pályafutásomat a megyei ügyvédi kamara akkori elnökénél, dr. Fejes Józsefnél folytathattam.
A rendszerváltás időszakában a svájci Igazságügyi Minisztérium pályázatának elnyerésével lehetőségem nyílt arra is, hogy több alkalommal Svájcban ügyvédi irodákban szerezhessek gyakorlati tapasztalatokat, és fejleszthessem ezzel egyidejűleg a német szakmai nyelvtudásomat. 1992. őszétől egyéni ügyvédként kezdtem el működni. A kezdeti időszakban az ügyek széles skáláján mozgott a szakmai tevékenységem, majd az évek előrehaladtával lehetőségem nyílt arra, hogy specializálódjak. Így alakult ki az az ügyfélkör, melynek a jogi képviseletét jelenleg is ellátom. A nyelvi ismeretek és reményeim szerint a szakmai okok folytán is, jellemzően német, osztrák, svájci kötődésű ügyfélkörrel állok szoros kapcsolatban, gazdasági társságoktól származó állandó megbízások keretei között járok el jogi képviselőként. 2019-2020 között másoddiplomát és ezzel L.L.M címet szereztem a győri egyetemen. Két cikluson keresztül választott bíróként is eljártam a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság tagjaként is, tapasztalatokat szerezve az igazságszolgáltatás ezen részében is. A Győr - Moson - Sopron Megyei Ügyvédi Kamarában 2002-től öt cikluson keresztül voltam elnökségi tag, 2022 novemberétől pedig a tagság a kamara elnökének is megválasztott a következő 4 éves periódusra.