Győri születésűként az általános, és középiskola elvégzését követően jogi diplomámat is szülővárosomban, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Győri Tagozatán szereztem 2000-ben, majd sikeres jogi szakvizsgát tettem 2004-ben. A Darnói Ügyvédi Irodát 2004. november 1-én alapítottam.
Munkám során vallom az egyik legnagyobb ókori római jogtudós Ulpianus tanítását, miszerint "A jog parancsa a következő: tisztességesen élni, mást nem bántani, mindenkinek megadni, ami őt illeti."
A fenti elvek szem előtt tartása mellett a gyors, pontos, korrekt ügyintézést a modern kor minden technikai követelményének megfelelő informatikai felszereltség, és alkalmazotti, szakmai felkészültség biztosítja.
Az ügyvédi iroda profilját a széles értelemben vett polgári-, gazdasági-, és társasági jog területére tartozó ügyek határozzák meg.
Irodám állandó és eseti megbízás keretében elsősorban magánszemélyek, illetve e mellett több gazdasági társaság illetve szervezet részére nyújt jogi szolgáltatásokat, melyek nagy része jellemzően az ingatlan-, (adásvétel, ajándékozás, tartás, öröklés, bérlet, társasházak, telekalakításokkal kapcsolatos eljárás), cég-, (alapítások, átalakulások, kiválások) és gazdasági jog (szerződések, követelések) területéről kerülnek ki.
Szabadidőmet elsősorban és legszívesebben családommal töltöm, rendszeresen sportolok, valamint aktívan zenélek az Esti Egyenleg zenekar tagjaként.